Egy baba élete napról napra tele van NAAAGY fordulópontokkal. Az első szemkontaktus, az első mosoly, az első átfordulás, az első gügyögés… mind-mind csodálatos pillanatok. Ám akadnak kevésbé csodálatosak is, mint például a fogzás időszaka. Körülbelül a 4.-7. hónap környékén indulnak növekedésnek a fogacskák.
3-4000 születésből 1 baba már fogacskával érkezik.
Ahogy a fog elkezd előbújni, a pici ínye begyullad, megduzzad. Fájó, feszítő, viszkető, kellemetlen érzés. A baba ekkor ösztönösen próbál mindent a szájába venni. Mindent meg akar rágni, hogy ezzel tompítsa a kellemetlen érzést. Azonban egyáltalán nem mindegy, hogy mit vesz a szájába. Érdemes jó előre felkészülni rágókákkal, hogy mihamarabb elejét vegyük a kínzó érzéseknek.
Milyen a jó rágóka?
Alkalmazkodik a fog elhelyezkedéséhez
Vannak olyan rágókák amik kialakításuknál fogva a fogíny első részét masszírozzák inkább, és olyanok, amik oldalirányban hosszabbak, hogy a hátsó fogak érkezésekor nyújtsanak enyhülést.
Könnyen megfogható
Fontos hogy az apró kezeivel könnyen meg tudja fogni a baba.
Hűthető
A klasszikus műanyag rágókákon túlmenően már léteznek olyanok is, amiknek folyadék van a belsejében. Ezeket betehetjük a hűtőbe egy rövid időre, mielőtt a babának adnánk. Ez kellemes hűsítő érzést nyújt, és segít levinni a gyulladást. (Fagyasztóba TILOS! tenni)
Többféle rágható felülete van
Egy jobb minőségű rágókánál látható hogy a felülete érdes. A különböző formájú, mintájú recék segítenek az íny masszírozásában.
Bababarát anyagból készült
Az anyukák egyik nagy - nagy kedvence például a Sophie zsiráf rágóka. Ez a zsiráf ételfestékkel színezett, 100%-ban természetes latexből készült.
Van már tapasztalatod fogzáson átesett gyerkőccel? Ti hogyan vészeltétek át ezt az időszakot, mi az ami segített és mi az ami nem vált be?